Eltévedve a jó és a rossz kertjében.

2013-12-18

2013/12/18. - írta: Kárász

Árnyfutárok

A tathárokat a Teremtő jókedvében alkotta, ezért olyan szépek, ügyesek és könnyű az életük. Bundájuk megvédi őket a hidegtől, melegtől, esőtől, ütéstől és harapástól. Ragadozófogazatukkal és emésztőrendszerükkel minden állati eredetű táplálékot fel tudnak dolgozni, és abból is kevés kell nekik. Régen az erdők és puszták határán éltek, de mióta városok épülnek, a populáció kétharmad része behúzódott a lakott területekre. Tulajdonképpen ők Néma csövesei, bár elegáns megjelenésük ezt nem árulja el. Kapualjakban, híd alatt, építkezéseken vagy romok között tanyáznak, de a nyílt utcán is tudnak pihenni, ha ott éri őket az éjszaka. Táplálékban sem válogatnak, a szemét és hulladék – sőt a hulla is – megfelel nekik. Az emberek (törpék, gnómok, stb.) nem vetik meg őket, mert megjelenésük mindig tiszta és ápolt. Ha egy településen tanyát vernek, ott rövidesen eltűnik minden hulladék, és a közbiztonság is megjavul.

A tathárok falkákban élnek. A falkában szigorú hierarchia működik, a kiválasztás erő alapján történik. Folyamatosan verekszenek, és a pillanatnyilag legerősebb az aktuális falkavezér. A verekedések ritkán végzetesek, mert a kis tathárt anyja még a táplálás előtt megtanítja a hódolás formulájára. (Erről két dolog jut eszembe: ­- a tathároknál nincs ivari kétalakúság, - a tathárok a beszélő népek közül a hazaiakat sohasem támadják meg (háziállatnak tekintik őket), az idegenek viszont azért járnak pórul, mert nem ismerik a megadás jelét.) A gyenge vagy beteg tathárt azonnal megölik, mert akkor már csak táplálkozásra használható.

A tathárok tárgyi kultúrája a fent leírtakból következően nem valami nagy. Hihetetlenül kevés dologra van szükségük: ezek testápoló és testedző szerek. Ezeket a guberálás során talált anyagok találékony felhasználásával készítik. Általában eldugják a tanyájukon. Nem mintha értéküket túlbecsülnék, csak nem akarják a megszokott és bevált tárgyaikat elveszíteni. Ha utaznak, költöznek vagy hadba vonulnak, egy vállon átvetett szíjra fűzött kis erszényekben elfér összes vagyonuk. A fegyvereik sajátosak, minden fegyvert szívesen használnak, de az olyanokat részesítik előnyben, amelyeknél az ügyesség, az erő, és a hatékonyság egyaránt szükséges a használathoz. A rövidíjon olyan apró változtatásokat tudnak végezni, hogy olyan pontos lesz, mint az elfeké, és olyan erős, mint egy dárdavető. A tőrük markolatát úgy alakították át, hogy annak pengéje nem a hüvelyk, hanem a mutatóujj mozgását követi.

A beszélő népekkel sajátos kapcsolatban vannak. Életmódjuk úgy alakult, hogy szimbiózisban élnek a városiakkal. Beszélni nem tudnak, mert koponyaalakjukból következően nem tudják a közös nyelv hangjait képezni. A beszédet azonban megértik. Emberi vezetőt nagyon ritkán fogadnak el, ugyanis csak az erősebbnek hódolnak. Ha valaki felfogadja őket, és nem tudja bizonyítani erejét, azt cserbenhagyják. Viszont ha erejét bizonyítva folyamatosan leveri őket, akkor teljesen elmehet az életkedvük. Előfordul, hogy árvákat vagy csavargókat bevesznek a falkába, sőt így valaki falkavezér is lehet.

Eszményi testőrök. Vízre nem szállnának semmi pénzért.

- - - Egy félbehagyott építkezésen párosodó tathárokat pillantasz meg. Végre talán megállapíthatod, miről lehet megkülönböztetni a hímet a nősténytől. Sajnos túl távol vannak, és nem tudsz feltűnés nélkül közelebb menni. Nem sikerült ezt a biológiai rejtélyt "in vivo" megfejteni.

- - - Csengettyűszót hallasz. Egy tathár futár vágtat keresztül a tömegen.

- - - Lehetőséged van megtekinteni egy tathár falka vezetőválasztását. Miután az alulmaradt jelölt maradványait elfogyasztották, a falkavezért vállra emelve zárt alakzatban végigszaladnak a kerület utcáin.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://karasz.blog.hu/api/trackback/id/tr325697682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása