Eltévedve a jó és a rossz kertjében.

2015-04-01

2015/04/01. - írta: Kárász

Paracelsus alapítvány

Fecske Gulliver a Szigeteken időzve hallott először Paracelsusról, aki törpe lovag létére nem szégyellt a gyógyítás, taumaturgia és pszionika tudományában elmélyedni. A pletykafészkek szerint a Bölcsek Kövét akarta elkészíteni, amivel az ólomból aranyat lehet készíteni. Vagy az Örök Ifjúság Italát. De ez a bűvésztrükk kevés volt Paracelsusnak.

Paracelsus harminc éves korában a Napkirály nagytemplomának udvarán látványosan elégette az árkán gyógyító könyvet, majd meghívta tárnájába a tanulni vágyó diákokat és gyógyulni vágyó betegeket. Természetesen harsányan kiröhögték, és a templomőrség távozásra kényszerítette. Paracelsus fölült szemétégető gőzhajtányára, és elhagyta a várost.

A kíváncsiság fél éven belül szerény létszámú hallgatóságot, és nagy létszámú beteget hajtott a hegybe. A diákok dolgozva tanultak. Fűből, fából, földből és ércekből elixírt készítettek. Az anyag 99 elemi alkotóját különítették el. Állatkísérletekkel keresték a hatóanyagok gyógyító és mérgező töménységének határát. A betegek nagy részét meggyógyították, kis részét eltették láb alól, még kisebb részén nem tudtak segíteni, de legalább egy ideig elszórakoztatták őket.

Amikor a diákok már többen voltak, mint amennyi a gyógyításhoz kellett, Paracelsus kutatásra fogta őket. Mindenféle megfigyeléssel lehetett foglalkozni, de a megfigyelést jegyzőkönyvezni kellett - pontos méréssekkel, leírással és rajzzal. A megfigyeléseket többször kellett ismételni, és az eredmény megismétlődése volt a cél. A kutatások nemcsak a gyógyászatban hoztak eredményt: durranópor, fehércserép, huzagolt ágyucső, új bányászati és fémműves eljárások, stb. keletkeztek. A megfigyelések mérése visszahatott a megfigyelésekre: pontosabb mérőeszközöket, rajzolási technikákat, elemzési módszereket fejlesztettek. Ezzel a földmérést, csillagászatot, időjárásjóslást és egyéb gyakorlati dolgot (könyvelés, utazás, hadászat, táplálkozás, stb.) is hatékonyabbá tettek.

Paracelsus elixíréivel tudását a törpék számára elviselhető szint fölé emelte. A hegy gyökeréhez vonult vissza, ahol elementálokkal és gólemekkel kísérletezett. Miután egy hónapja nem látta senki, tanítványai keresésére indultak.
Szóbeszéd szerint
- elvitte az ördög;
- széttépték az elementálok;
- bezupált a Trappoló Halálbrigádba;
- elment horgászni;
- szétrobbant a feje a nagy észtől;
- láthatatlanná vált és nem tud visszaváltozni.
A tanítványok hallgatnak. Állítólag megtalálták Paracelsus titkos jegyzőkönyveit. Most testületileg vezetik az intézményt, aminek Paracelsus Alapítvány néven minden nagyvárosban van kollégiuma. Ezek könyvtárában vannak a jegyzetek eldugva? A könyvtár bejárata fölött tábla hirdeti:

„Paracelsus visszatér!"

____

Paracelsust az ismert középkori tudósról mintázom. Élete a wikipédiában viszonylag részletesen le lett írva, de azért lehet más meséket is találni róla. Katonaorvosként szerezte nagy tudását és kötekedő természetét. Utóbbi okozta a vesztét, ugye? De ez a történelmi valóság, az én történetem viszont szigorúan tudománytalan.

Nem szerepel, sőt nem is él már a történet idején. De minden nagyobb városban van a Paracelsus Alapítványnak hatalmas és elegáns épülete. Itt oktatás, gyógyítás, kutatás és technikai dolgok (bányászat, fémmegmunkálás, alkimia, ékszerészet és hadianyagok) gyártása folyik.

Készítettem egy képsorozatot az építmény-komplexum látványáról. Itt látható.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://karasz.blog.hu/api/trackback/id/tr597327240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása