Eltévedve a jó és a rossz kertjében.

2012-10-14

2012/10/14. - írta: Kárász

Terézvárosban rendeztek búcsút, sétáltunk is ott egyet. Szombaton. Éppen egy gyerekelőadás ment a Réz erdőből. Ági nem bírta. Hiába mondtam, hogy nem bohócok, hanem manók. Ő utálja a bohócokat. Ez érthető. Én is, főleg hogy Major Tamás és követői idealizálják a bohócságot. A kiállított áruk egyébként színvonalasak voltak, szerencsére teáskanna nem volt. (Olyan = ami nekem még nincsen.) Néztem kitűzőnek használható fülbevalókat, de csak selyembevonatosakat láttam, abból pedig van már elég.

Aztán fölragasztottam egy posztert, tokot készítettem a határidő naplónak, deszkát tettem az ágyba, hogy a derekunk jobban kipihenje magát.

Mivel minden együtt van már, összeállítottam a jövő évi falinaptárat.

Ez lesz a falra kitűzve.

Van egy táblázatos előjegyzés naptár, amit a szivarzsebemben hordok. Az okostelefon (egyáltalán) nem vált be, van benne előjegyzés naptár is, de olyan kis betűkkel dolgozik, hogy egy hangyának is mikroszkóp kell az olvasásához. Inkább hordom a papírból hajtogatott naptárat is. És azt használom előjegyzéshez. 

És naponta készül egy valami rajz is emlékeztetőnek, a blog mellett. Ezeket mind nyomom ki flickre: a visual journal group-ba.

Erikék nyomják a Holafa intermezzot. Macskaszem 3,0-ban le akarom cserélni a szerzői jog által esetleg védett neveket. A mandalort már le is cseréltem holafára.

Kedden hozom el a farost-lemezeket a lapszabászatról. Az első kép mindjárt azt fogja mutatni, ahogy Shojal megtalálja a holafákat. Egy glecser alatt alszanak téli álmot, mint a fenyőmagok. Egyébként a holafák nagy rohadékok, Ultima Thuléban élő tugt orkok. A Vaskarmos klánba tartoznak, de nem tartják egyáltalán a kapcsolatot a többi klántaggal. Egy a jó bennük, hogy (emiatt) (mármint a kapcsolattartás hiánya miatt) nem is szaporodnak. Tüske és Logan majd jól kiirtja őket. Ami mégis megmarad, azt a hegyi törpék majd levadásszák. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://karasz.blog.hu/api/trackback/id/tr544848663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása