Eltévedve a jó és a rossz kertjében.

2013-02-21

2013/02/21. - írta: Kárász

Képeket kiválogattam, és nyomtatható formába rendeztem. Ha a szegediek tartják a határidőt, akkor Erik leviheti a kiválasztottakat nekik. Egy nappal a döntés után lesz fellépése Szegeden. Ő még nem tudja, hogy milyen kitüntető feladat vár rá.

Ha nem kell egy kép sem Zero-Art-nak, akkor sem elveszett a fáradtság. A könyvtárban vagy a zeneiskolában jól kiállítható a kollekció. 

Már két (és több) napja zavarom a zöldségeseket, hogy veszek tőlük 2 darab málnás rekeszt. Hosszú ideig kellett mutogatni, hogy mi kell? Ma bökte ki egyik a hivatalos nevét. 300 forint az ára, de egyik sem akar megválni tőle. Talán már nem is gyártják? Nekem a csomagtartóban lévő rekeszek lefedésére kell. A gyári fedő nem ér semmit, egy alacsonyabb rekesz pedig már nem fér zárlapnak a kosarak fölé. A kocsiban van állandóan egy nagy és három kisebb rekesz. Egyik kicsiben van az összes kötelező felszerelés, és a nem kötelezők is. A többibe vásárláskor vagy utazáskor rakodok. Így könnyebb a rakodás, és rend látszata van a csomagtartóban.
Holnap újra kezdem a hajszát a málnás rekesz után. Úgyis megyek vásárolni.

Indiában volt most egy nagy rituális fürdés, amiről sok képet néztem. Megjelentek ott a sadhu-k, akikről mindjárt tudtam, hogy a remeték modelljei. Rajzoltam is egyet, mármint a filmhez. Pont ilyen arcok fognak a háttérben futkározni, amikor a cselekmény szükségszerűen eljut egy viszonylag lapos történéshez. És a városokban az ellensúlyozásukra ott lesznek a tyrgek, a nemes csavargók (=hajléktalanok).


És ha már fantasy, és a Kis Téli Zöldben Földanyát tisztelő szerzetesek és zarándokok laknak, akkor a kolostor újjáépítése nem fog 400 évig tartani, és a kőművesek nem bontanak le miatta egy hegyet. Druidák és bávatag golombárok fogják a fákat kolostorrá növeszteni. Antibonsay technikával. Azért a látványa gótikus lesz: a fák mint oszlopok adják az épület vázát.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://karasz.blog.hu/api/trackback/id/tr815096921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása