A rend ellentéte nem a rendetlenség, hanem a káosz.
Polcz Alaine
Rend és rendetlenség
Pécs, Jelenkor 2007
ISBN 978-963-676-430-2 150 P78
Ha valakit káosz vesz körül, az előbb-utóbb a viccmesélőbe kerül. Az egy másik könyvbe való történet.
A könyv a rendetlenség okozta súrlódásokat elemzi. Mindenki hoz otthonról egy nevelést (majdnem mindenki), és amikor új helyzetbe kerül, akkor elkezd játszmázni. Ledob egy papírt a földre. Többiek vagy otthagyják, vagy rászólnak, vagy felszedik.
Ennek az esetnek rengeteg változata van a könyvben feldolgozva. Az esettanulmányok évtizedeket - egyik család esetében 100 évet - ívelnek át. Az öröklődést is vizsgálja, de itt nem a genetikai öröklődésről, hanem Szondi által megfogalmazott viselkedésminták örökléséről van szó. A vizsgált családok polgári családok, akik a háború, a megszállások, a rákosi, majd a kádár rendszer alatt is próbálják a színvonalat tartani. Kicsit furcsállom, hogy a férfiak kicsapongásai nincsenek eltitkolva, ugyanakkor az asszonyok mintha csak szülőgépek lennének. Az adatközlők öncenzúrát alkalmaztak, hiszen mi indokolná a sok válást egyébként? A nők akkor kezdenek a válásba, amikor már van új pasijuk.
A céltudat határozza meg a rend igényét. Ha nincsen cél - vagy a cselekvő nem azonosul vele - kezdődik a rendetlenkedés. Akinek nincs célja, az könnyen bedilizik. Mindenki pont annyira rendetlen, amennyire dilis. Az érzelemmentesség is érzelem.
Ez már nem a könyv, hanem a kommentárom:
A lakás megmutatja, hogy ki lakik benne. Az Elveszett illúziókban a könyvkiadó elmegy az ismeretlen költő lakására, és a látvány alapján árazza be a pasit. Gondos humánosok elmennek a jelentkező lakására, megnézik előző munkahelyén, vagy legalább a facebook profilján szereplő képeket nézik végig nagyítóval. Amikor tanítottam, kötelező volt a családlátogatás. A naplóba be kellett jegyezni, hogy milyen a tanítvány szülői háttere. Akkor tört ki a botrány, amikor rendeletváltozás lehetővé tette, hogy a szülők belenézzenek a naplókba. De a körmönfont szakfelügyelő (dr. M. K.) kitalált egy kódrendszert - és kötelezővé is tette - a káderezés titkos folytatására. Én ebben rendetlen voltam, vagyis nem csináltam meg soha. Elvileg sem értettem vele egyet, és gyakorlatilag Nagy Ákos osztálytársam esete lebegett a szemem előtt. Ákos nagy tudású és hanyag kamasz volt. Osztályfőnökünk azt írta a jellemzésébe, hogy ha orvos lenne, biztosan benne hagyná a csipeszt az operált hasában. Nagyon jó poén volt, de Ákost emiatt 5 évig - amíg a nyanya jellemzése elavult - nem vették fel az orvosira. 5 évet elloptak az életéből.
A könyv könnyen olvasható, tanulságos. Ajánlom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.