Kis koromban aranyos, szőke kisfiú voltam.
Csodáltam a felnőtt férfiakat. Végig harcolták a háborút oda-vissza Don kanyar, aztán zsíros kenyérért újjáépítették az országot. Szálkás izmaik voltak, arcuk szikár és barázdált. Állandóan cigiztek.
Süttettem az arcomat, víz nélkül borotválkoztam. Kitartottam a fejemet a vonaton, hogy nekem is olyan érdes legyen az arcom, mint a mozdonyvezetőknek. (Nem cigiztem.)
És gonosz, kopasz, öreg ember lettem.
Kenegetem az arcomat nappali és éjszakai krémmel, mert a nép útálja az öregeket.
Lett a homlokomon hirtelen egy feketésbarna, szabálytalan folt. 2-3 milliméter vastag. Olyan, mint Géher Feri bácsi nyakán. Bekentem vérehulló fecskefű nedvével, de nem lett kisebb. Belenyugodtam, hogy vége a táncnak.
De azért a nappali és éjszakai krémet továbbra is fölraktam.
És a folt 5 vagy 6 év alatt elsimult. Alig van nyoma.
A krémekben lévő tartósítószer gyógyíthatott meg, mivel semmiféle gyógyszert nem szedek.
Könyököm kezdett pikkelyesedni. Ezt is megszüntette a kence.
A tartósítószereket nem kéne annyira üldözni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.