2014-02-24

A remete

Sz. M. címzetes főboszorkány és gyakorló elmebeteg DIVINÁCIÓ című könyvében leírtak szerint - felmérhetetlen világkorszakok óta zarándokol az időben. Életfáról metszett varázsbotjával a földre támaszkodik. Ha lepihen, menedéke a barlang, amely körül erdő zúg, s a fák koronája fölött csillagok néznek rá. Érti az erdő, a források, a madarak és a csillagok nyelvét. Lába körül megszelídült vadállatok hevernek. A remete magánya a minden léttel való együttlét kiindulása. Elmélkedése vezet el a csend hangjáig és a lárma ürességének felismeréséig. (A többit nem merem kivonatolni.)

Szerintem (aki nem vagyok címzetes) a remeték egzaltált - szakadár - antiszociális - eretnek - koszos - extrém - büdös hajléktalan teológusok, akik általában kerülik a közösségeket, vagy a közösség veti ki magából őket.

A remeték leginkább pucéran futkároznak. Legföljebb rongyokban. Mindenféle vacakjuk lehet, de ételhordót, papi kardot, nyakláncot és kéregető tányért jellemzően tartanak. Koszosak, soványak, ápolatlanok, hajukat-szakállukat-körmüket nem vágatják. Ugyanakkor testüket festik, legalább a homlokukat. Szemükben látszik a megszállottság őrült fénye. Hülyén viselkednek, hülye performanszokat tartanak, szeretnek részt venni hülye találkozón vagy értelmetlen zarándoklaton. A kapzsik városokban élősködnek, az aszkéták erdőkben vagy hegyekben halnak csendben éhen. Két remete nem fér meg sokáig egy helyen. Több remete sem fér meg sokáig egy helyen. Látványosan összeverekednek hamarosan, ezen jót lehet röhögni. Agyonveretés esetén ünnepélyes és ingyenes temetés jár az áldozatnak. Mindezek következtében – a papok kivételével – a nép tiszteli őket. Kapnak néha rendszeresen ajándékot, kaját. Tanácsot kérnek tőlük; adnak is, de annak nincs sok haszna, mert általában érthetetlen. Nemesek udvarában szívesen látják őket addig, míg el nem szemtelenednek. Szentelt helyeken csak akkor maradhatnak, ha megfürdenek és hajat mosnak. Ezért látni kevés remetét kolostorok vagy templomok környékén.